... és a csillivilli dolgok márcsak régi porfogók voltak...
Valami megváltozott. Amióta megkaptam a szoknyám már nem akarok többet másikat, és egyre kevésbé vagyok lolita is. S talán már csak lélekben... Nem álltatok senkit, továbbra is tetszik a stílus de már nem akarok egy olyan világban élni ahol rengeteg a loli. Ennek azon a bizonyos Júniusi napon vége szakadt. Kezembe vettem a kis csomagot annyi várakozás után, kibontottam, magamra próbáltam, táncolva forgolódtam a házban, de azt a bizonyos boldogító érzést, hogy az enyém csak alig tapasztaltam meg. Álomvilágban éltem, loli szerettem volna lenni és akkor az igazi világból egy kis fény megjelent, a szoknyarendelés lehetősége. Az a bizonyos fény egyre nőtt, és kicsiny világomat neki állt elpusztítani. Először csak kicsi részeket, aztán egyre nagyobbakat. Amikor megjött a csomag elvakított, és csak akkor kaptam észbe amikor az utolsó részlet is kihullott a kezemből. Tündérkastélyom, az én álomvilágom meghalt. Újra építgetni kezdtem, álltattam magam és mindenkit, hogy még létezik... még létezhet. De az alkotó kövek nagy része eltűnt. Az a fény, ami inkább a sötétség hírnöke volt elpusztította.
Így ér talán véget a történet? Nem. Akkor feladnék mindent. A régi kövek közül még maradt néhány, így a lolitaság szikrája bennem él. És a régi tüzet már sosem éleszthetem fel, de a kis szikra még pislákol. Ruhám már nem lesz még egy, de majd Lilianne ruhatárának nagy része lolita lesz. Ennyi még maradt bennem.
Így ér talán véget a történet? Nem. Akkor feladnék mindent. A régi kövek közül még maradt néhány, így a lolitaság szikrája bennem él. És a régi tüzet már sosem éleszthetem fel, de a kis szikra még pislákol. Ruhám már nem lesz még egy, de majd Lilianne ruhatárának nagy része lolita lesz. Ennyi még maradt bennem.
